Autótöltő létesítési szolgáltatások

Beszállítók kiválasztása

Beszállítók kiválasztása

A megfelelő beszállítók megtalálása sok munkával és idővel járhat, főleg olyan összetett beruházás esetén, mint a töltőberendezések létesítése, ahol több iparágból szükséges a megfelelő beszállítókat kiválasztani, a rendelkezésre álló erőforrásaikat időben összehangolni. A teljes beruházást tekintve sok bosszúságtól tudjuk megkímélni magunkat, ha körültekintően választjuk ki kivel fogunk együtt dolgozni. A beszállítókat két csoportra bonthatjuk:

  1. kivitelezésben résztvevőkre,
  2. a megépült töltőberendezés működését szavatolókra.
Beszállítók kiválasztása

1. Kivitelezésben résztvevő beszállítók kiválasztása

A kivitelezésben résztvevők egyrészt olyan beszállítók, akik feladatkörüknél fogva adottak, például: az áramhálózati cégek. Köztük nincs lehetőségünk választani, mivel földrajzilag szabályozott, kivel kell együttműködnünk. Valamint olyan beszállítók, akiket versenyeztetni tudunk, például: villanyszerelő, építész, töltőszállító stb. E szakemberek közül ki kell választani a töltőtelepítés kívánt időpontjában rendelkezésre állókat, szabad kapacitásuk (erőforrásuk), alapanyag- és munkadíjuk, valamint a beépülő termékek minősége alapján.

A megfelelő beszállító megtalálása kulcsfontosságú, hisz az Ő munkájuk minősége fogja megalapozni a töltőberendezésünk megbízható, hosszútávú működését és a töltőhely biztonságos és kényelmes használhatóságát. A vállalt időn belül elvégzett munkájuk pedig a töltőberendezés használatbavételének időpontját.

2. A töltő működését biztosító beszállítók kiválasztása

A töltő működését biztosítók azok, akik a beredezés hosszútávú használatát fogják garantálni. Ilyen beszállító az áramszolgáltató vagy villamosenergia kereskedő, aki az áramellátásért felelős. Vagy a töltőberendezés szállító, aki a rendszeres karbantartásról, az esetleges meghibásodások elhárításáról, valamint a töltőberendezés rendszeres frissítéséről fog gondoskodni.

Ha csak az itt példaként említett pár beszállítóra gondolunk, láthatjuk, hogy mennyire fontos a megfelelően átgondolt beszerzés. Egy publikus helyszínre kerülő töltőberendezés esetén további szereplők (például Közútkezelő, Önkormányzat stb.) és a velük való együttműködés komplikálhatja a beruházást.

Szolgáltatásunkkal és a több alkalommal bizonyított széles beszállítói kapcsolatrendszerünkkel, biztosítjuk az igényhez illeszkedő beszállítók kiválasztását, hogy a fejlesztésre meghatározott idő és pénzügyi kereten belül megvalósuljon a beruházás, valamint az azt követő folyamatos, biztonságos üzemelés. Vállaljuk a megfelelő beszerzési eljárás lebonyolítását, a minőségirányítási rendszereknek megfelelő dokumentálást, a beszállítóval kötött szállítási szerződés megkötésének ügyintézését.

Elektromos autótöltő létesítési megoldások

Ha érdeklődik az e-mobilitással kapcsolatos okos megoldásaink iránt, vegye fel velünk a kapcsolatot!